A vibrátorok története

A 19. században a szorongásos, depressziós vagy hangulatingadozó tüneteket mutató nőket gyakran „női hisztériaként” azonosították, amely egy olyan orvosi állapot, amelyet ezen viselkedések magyarázatára találtak ki. A tünetek enyhítésére olyan kezeléseket írtak fel, mint a „medencei masszázs”, hogy elérjék az akkoriban „medencei rohamnak” vagy orgazmusnak nevezett állapotot. Az orvosok az ujjaikkal végezték ezeket a „masszázsokat”, de az ilyen kezelések iránti kereslet gyorsan olyan magas lett, hogy eszközöket terveztek a megkönnyítésükre.

Az orvosok unalmasnak és időigényesnek találták, ezért kitaláltak valamit, ami elvégzi helyettük a feladatot. A vibrátort valójában tiszteletreméltó viktoriánus orvosok találták fel, akik megunták, hogy a női pácienseiket pusztán az ujjaikkal hozzák orgazmushoz, ezért megálmodtak egy eszközt, amely elvégzi helyettük a munkát. Találmányukat jó hírű orvosi eszköznek tekintették – nem volt helytelenebb, mint egy sztetoszkóp –, de őrülten népszerűvé vált a viktoriánus és edward korabeli úriasszonyok körében, akik hamarosan elkezdtek maguknak vibrátorokat vásárolni.

Itt született meg a „Manipulátor”, amelyet 1883-ban szabadalmaztattak, és amely a modern vibrátorok előfutára volt. Ritmikus rezgéseket bocsátottak ki a medence környékének stimulálására. Ezeket az eszközöket eredetileg nem otthoni használatra tervezték, de sok gazdag nő vagy jómódú családból származó nő tartotta otthon őket, arra az esetre, ha úgy érezték volna, hogy „orvosi kezelésre” használják őket.

Az egyetlen következetesen hatékony gyógymód egy olyan kezelés volt, amelyet az orvosok évszázadok óta gyakoroltak, és amely egy „kismedencei masszázsból” állt – amelyet manuálisan végeztek, amíg a beteg el nem érte a „hisztérikus rohamot”, ami után csodával határos módon felépültnek tűnt. A kismedencei masszázs a 19. századi London számos orvosi gyakorlatának rendkívül jövedelmező alapját képezte, szinte garantált volt az ismétlődő ügyfelek száma. Nincs bizonyíték arra, hogy bármelyik orvos örömét lelte volna a szolgáltatásában; épp ellenkezőleg, az orvosi folyóiratok szerint a legtöbben panaszkodtak, hogy unalmas, időigényes és fizikailag fárasztó. Mivel ez a viktoriánus kori találmányokról szólt, a megoldás nyilvánvaló volt: olyan munkaerő-megtakarító eszközt kellett kidolgozni, amely gyorsabban elvégezte a munkát.

A 19. századi Nagy-Britanniában a hisztéria néven ismert állapot – amelynek kezelésére feltalálták a vibrátort – egyáltalán nem okozott kínos helyzetet. A hisztéria tünetei közé tartozott a krónikus szorongás, az ingerlékenység és a hasi nehézség, és a korai orvosi magyarázatok hajlamosak voltak valamilyen hibát a nők méhében keresni. Valójában azonban ezek a nők egyenesen szexuális frusztrációtól szenvedtek – és a 19. század közepére a probléma járványszerű méreteket öltött, állítólag a női lakosság akár 75%-át is sújtotta. Mivel azonban a viktoriánus korban a női szexuális izgalom gondolatát is tiltották, az állapotot nem szexuálisnak minősítették. Ebből következett, hogy a gyógyítását is inkább orvosinak, mint szexuálisnak tekintették.

Az 1860-as években megjelent egy francia medencei zuhany, amely vízsugarat lőtt a csiklóra, és állítólag négy percen belül rohamot váltott ki; az 1870-es évek közepére pedig feltaláltak egy gőzzel működő „manipulátort”, amely egy asztalból állt, amelyen kivágták a páciens medencéje számára szolgáló területet, és amelyre ezután egy vibráló gömböt helyeztek. Mindkét gép azonban bonyolult és nehézkes volt, és hamarosan kiszorította őket a világ első elektromechanikus vibrátora, amely levehető vibrátorokkal rendelkezett. Az 1880-as évek elején egy londoni orvos, Dr. J. Mortimer Granville szabadalmaztatta , és egy jó évtizeddel megelőzte az elektromos vasaló és a porszívó feltalálását.

Eleinte egy hűtőszekrény méretű generátorral működtetett készüléket csak orvosi rendelőkben szereltek fel, és orvosok üzemeltették. A háztartási villamosítás azonban hamarosan kisebb, hordozhatóbb, hajszárítókra emlékeztető fogyasztói változatokat hozott, és a századfordulóra már több mint 50 változat volt kapható. Az egyik gyártó még egy vibrációs tartozékot is kínált otthoni motorhoz, amely egy varrógép meghajtásával kettős teljesítményt is tudott kifejteni.

A következő nagyjából 20 évben a vibrátor – vagy ahogy nevezték, „masszírozó” – nagy tiszteletreméltó népszerűségnek örvendett, más ártalmatlan háztartási készülékekkel együtt hirdették olyan magazinok előkelő oldalain, mint a Woman’s Home Companion , olyan szlogenek alatt, amelyek „Milyen elbűvölő társakként” írták le őket, és azt ígérték: „A fiatalság minden öröme… lüktetni fog benned”. 1909-ben a Good Housekeeping „kipróbált és bevált” ismertetőt közölt a különböző modellekről, míg a Woman’s Own 1906-os számában megjelent hirdetés biztosította az olvasókat: „Gyorsabban, egyenletesebben és mélyebben alkalmazható, mint kézzel, és olyan sokáig, ameddig csak kívánatos.

A viktoriánus Angliában magától értetődőnek vették, hogy behatolás hiányában semmi szexuális nem történhet. Az orvosi illem diszkrét fátyla az 1920-as évek végéig fennmaradt, amikor a vibrátorok megjelenése a korai pornófilmekben tarthatatlanná tette az álszentséget, és a vibrátor azonnal eltűnt az udvarias nyilvánosság szeme elől.

Az elmúlt 15 évben azonban a vibrátor reneszánszát élte. A dolog a Rampant Rabbit feltalálásával kezdődött az 1990-es évek közepén – egy olyan modellel, amely csiklóstimulátort tartalmaz, és népszerűvé vált, amikor 1998-ban megjelent a Szex és New York című sorozat történetszálában. A vibrátor történetéről ma már sokat tudunk egy amerikai történész kis tudományos könyvéből, melynek csodálatos címe  Az orgazmus technológiája. Az 1999-ben megjelent könyv megdöbbentő és meglehetősen sokatmondó, hogy annak ellenére, hogy ilyen érdekes történet, addig sem az akadémiai, sem a popkulturális életben nem létezett semmilyen beszámoló a vibrátor történetéről.

Tehát ahogy a történetéből is kiderül- ha nincs még, szerezz be egyet, mert jót tesz az egészségednek!